Versenyképesség növelése

„Befektetés a jövőbe”

• a kedvezményezett neve,   BARONI-FERR Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
• a projekt címe, A Baroni-Ferr Kft versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén
• a szerződött támogatás összege, 10 150 000 Ft
• a támogatás mértéke (%-ban), 50 %

A megvalósított tevékenység 2 célterülethez is kapcsolódik. Egyrészről a jelenlegi tevékenységhez kapcsolódó új termék és szolgáltatás jött létre, és képessé váltunk többféle termék és szolgáltatás előállítására is. Stratégiailag fontos partnerünk a Rodi-Fém Kft, akik terményszárító és gabonatisztító berendezéseket telepítenek és értékesítenek. Ennek központi eleme egy láncos doboz, amiben lapátok vannak. Ezek a dobozok az úgynevezett Rédlerek, melyeket mi gyártunk. A komplett technológiai folyamathoz le kell vágni a darabokat és meg kell hajlítani a lemezt. Ehhez az élhajlítóval már rendelkeztünk, amit egy előző pályázat során szereztünk be, most vált viszont teljessé a technológiai sor a korszerű lemezolló beszerzésével. Ennek segítségével a gabonatisztító komplett vázszerkezetét is le tudjuk gyártani. A gyártott rédlerek malomipari gépek kiszolgálásához is szükségesek. A technológiai rendszer, amit ezáltal előállítunk tehát mind az élelmiszeriparban, mind a takarmány előállításában nagyobb hatékonyságot biztosít. A lemezvágó kapacitás is meglehetősen szűkös a környezetünkben és olyan újszerű innovatív technológia birtokába kerültünk, amelynek segítségével a darabolás piacán önállóan is megjelenhetünk szolgáltatásként a saját igényeink kielégítését követően a kapacitásaink optimális kihasználása érdekében. De legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb hogy a korábbi tevékenységünkhöz kapcsolódóan hatékonyabb munkavégzés várható, illetve új vagy jelentős mértékben javított termelési vagy szolgáltatási módszer alkalmazása jött létre. Az innovatív technológia implementálása révén minimum 20 % eredmény-, és hatékonyság növelés valósult meg a szállítási idő és a költségek csökkentésén keresztül. Korábban ezeket a technológiai sorban elengedhetetlen munkákat bérmunkában voltunk kénytelenek igénybe venni. Ez hatalmas kiszolgáltatottságot jelentett, ugyanis nincs elegendő ilyen eszköz a környezetünkben, illetve ami van, az rendkívül túlterhelt, hosszú vállalási idővel dolgoznak. A beszerzett eszközzel a termelékenység jelentősen megnőtt. Előnye a fejlett elektronikus rendszere és az energiatakarékossága.
Nagy költséghatékonyság növelő tényező, hogy ezentúl nem vagyunk kötve a lemez árához, ugyanis a darabolási bérmunka igénybevételének sajátossága, hogy az alapanyagot (a lemezt) minden ilyen esetben a szolgáltatótól kell beszerezni. Fejlesztésünket követően viszont jelentősen olcsóbban vásárolhatunk, szabadon választható a beszerzési forrás. 
A fentieken túlmenően a létrejövő technológiai gépsor alkalmassá vált pótkocsik, mezőgazdasági gépek felújítására és újak gyártására is. A megvásárolt gép illeszkedik az eddigi profiljainkhoz. Megvásárlásával a termelékenység is jelentősen megnőtt. Az NC vezérlésű lemezollóval tizedmilliméteres vágási pontosság érhető el a számítógépvezérelt ütközőknek köszönhetően, amik a kívánt méretre állítják be a lemezt vágás előtt.
 
                                ·  a projekt befejezési dátuma  2019.01.03.
                                ·  projekt azonosító száma       GINOP-2.1.8-17-2017-00334

       

széchenyi